2010. szeptember 09. csütörtök, Ádám napja
Írjon nekünk: modernkepmesek@mtv.hu

Hétköznapi problémák világszínvonalú tálalásban

A Modern Képmesék szellemes, kritikus, olykor még provokatív is - véli Kálloy Molnár Péter az animációs filmsorozat narrátora

A Sou-venir-díjas színészről kritikusok azt mondják, ő az, aki egy-egy szinkronizálás alkalmával magát a színészt is képes felülmúlni.

1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, eközben a Nemzeti Színház, majd a Vígszínházban társulatát színesítette, 97 óta szabadúszó, fellép a Vidám Színpadon és rendez a Thália Színházban. Amikor nem a színpadon áll és nem szinkronizál, akkot verseskötetet, könyvet ír vagy fordít.

A Modern Képmeséket 2007 tavaszán kezdték el készíteni, Kálloy Molnár Péter viszont csak nyár végén kapcsolódott be a munkába.

- Nekem augusztus végén szólt Schwajda Gergő szerkesztő, hogy hivatalos vagyok egy válogatásra, amelyen narrátort keresnek a készülő, új animációs sorozathoz. Rajtam kívül még egy másik színészt is meghívtak és még aznap kiderült, hogy én mondhatom fel a szövegeket a nyolcvan képmeséhez. Habár a szövegírásban én nem veszek részt, előfordul, hogy kérésemre változtatunk a szövegen. A stúdió munka során, amikor rögzítjük a képmesék narrációját, ott van velem M. Tóth Géza is, aki a produkciós vezető. Gézának a fejében akkor már ott van a vázlata annak, hogy képileg hogyan fog kinézni egy-egy epizód, így ő adja az instrukciókat, hogy hol hagyjak nagyobb szünetet, mit hangsúlyozzak. Mondhatom, hogy ez teljes mértékben team munka. Kezdetben lassan ment, de mostanra már összeszoktunk.

Kálloy Molnár Péter leginkább a szövegekből ismeri a képmeséket, így ő is külső szemlélőként nézi a sorozatot.

- A képmesék műfaját nehéz meghatározni. Éles társadalomkritika, bizonyos értelemben lehet jegyzet, vagy akár glossza is. A megjelenítendő problémák mindennapiak, olyanok, amivel nap mint nap szembekerülnek a tévénézők, ez adja az aktualitását. Hogy milyen hatása lehet? Szerintem a képmesék egy különleges eszköze annak, hogy nézők, a magyar közélet iránt érdeklődést mutató emberek magyarázatot kapjanak a nyugdíj, az EU, az egészségügy, az oktatás és más fontos témában felmerülő kérdésekre. Emellett azért is jó, mert már kialakult, rögzült véleményeket egészíthet ki azzal, hogy a témát adott esetben egy új aspektusból mutatja meg. Véleményem szerint 80 százalékban nagyszerűen és tanulságosan mutat be dolgokat. Azokat a fontos részleteket is tisztázza, amelyeket a média rosszul magyaráz, esetleg el sem magyaráz. Szellemes, gyakran teljesen új jelrendszereket használó animációval készül. Ha jobban odafigyelünk, akkor látszik, hogy olykor még provokatív is. A képi megjelenítés pedig egyszerűen világszínvonalú!

A Modern képmesék weboldala ITT!

mtv/Göcző Nóra

Stáblista

  • M. Tóth Géza
    produkciós vezető
  • Kálloy Molnár Péter
    narrátor
  • Tóta W. Árpád
    szövegíró
  • dr. Tétényi Tamás
    szakértő
  • Schwajda Gergő
    szerkesztő
  • Bajkó Norbert
    televíziós gyártásvezető
  • ifj. Péchy György
    animációs gyártásvezető
  • Keresztes Zoltán
    főcímzene
  • Part Attila
    hang
  • Flóri Anna
    webes anyagok